fbpx

Üdvözöllek!

Itt Tóth Rita,

a személyes prémium ingatlanközvetítőd

Ezen az oldalon megismerheted a történetemet és kiderül, miért vagyok különleges a szakmámban.

Az egész kamaszkoromban kezdődött…

Már középiskolás koromban lakást rendeztem be egy cipősdobozban.

Aztán 1999-ben elvégeztem az ingatlanközvetítői képzést.

Számomra is hihetetlen, hogy 2009-ben már honlapot készítettem az ingatlanokról…

enyhén szólva retró stílusban, de már bő tíz évvel ezelőtt megszületett a fejemben a gondolata annak, hogyan tudnám kiemelni az eladásra szánt ingatlanokat a többi közül.

Közben informatikus-közgazdász diplomát és új kapcsolatokat szereztem.

2018-ban megint elkapott a különleges módon történő értékesítés gépszíja…

Ekkor már sokkal letisztultabb felületeket készítettem, és alkotási folyamatnak éltem meg a honlapok létrehozását.

Persze, még nagyon messze jártam a profi ingatlanbemutatástól.

Az állandó ötletelés szüleménye lett a virtuális bejárás készítése.

Mondhatom azt, hogy az elsők között kezdtem el 3D-ben bemutatni az ingatlanokat az érdeklődők számára.

Rájöttem, hogy elnyeri az ügyfeleim tetszését, ha több időt, energiát és pénzt fektetek az ingatlanuk eladásába.

Mit ér az egész marketing nélkül?

Vakon tapogatóztam, mígnem megvilágosodtam…

Eleinte lövésem nem volt, hogyan népszerűsítsem az ingatlanokról készített honlapokat…

A megoldást az online marketing világában találtam meg, mely egyenes út lett a lehető legtöbb kattintás elérésében.

Töményen szomjaztam a tudást, törekedtem a fejlődésre.

Beszippantott a tudásvágy, és képzésről képzésre jártam. Ennek köszönhetően megtanultam az értékesítési szövegírást, melynek hatalmas hasznát veszem az ingatlanhirdetések összeállításánál.

Elsajátítottam a home staging fogásait, s ezáltal átlátom, hogyan tehető egy ingatlan letisztulttá, vonzóvá.

Hogyan járattam csúcsra az ingatlanértékesítést?

Ráéreztem a kattintások kimaxolásának ízére. Bekövetkezett a 2-3 nap alatt eladott ingatlanok korszaka. Ennek persze az ügyfelek legalább annyira örültek, mint én.

tothrita

Az eredményeim számokban…

Több, mint félmillió embert értem el a célzott hirdetéseimmel a hétszámjegyű elköltött összeg eredményeként.

Összesen 12 milliárd forint értékben adtam el ingatlanokat az elmúlt 20 évben.

Miért a marketing szemléletű ingatlanértékesítés a legütősebb?

 

Nem a sült galambot és a csodát várom a vevők megtalálásában, hanem teszek a megszólításukért.

 

A honlappal bemutatott ingatlan és az online marketing összegyúrása hozza a legnagyobb eredményeket az ingatlaneladás során.

Hogyan szoktam feltöltődni két ingatlaneladás között?

Például fallabdázással, raftinggal, sziklamászással. Utóbbiaknál néha remegő lábakkal… majd a komfortzónából való kimozdulást követően elégedetten folytatva a bizniszt.

„Szűk” családi körben…

Népes családunk összetartó. Rendszeresen találkozunk, ápoljuk a rokoni kapcsolatokat.

A família létszáma nálunk az 50-nél kezdődik, de volt már példa 100 fő feletti unokatestvér találkozóra is.

Most rajtad a sor, itt az ideje, hogy segítsek neked vevőt találni az ingatlanodra!

 

Használd ki azt a tengernyi tapasztalatot, amit az értékesítői vénám és marketing tudásom nyújt neked!

 

 

Más is megerősíti neked, hogy jó vagyok abban, amit csinálok…

“Nagyon tetszett a honlap, amit készítettél a lakásunkról. Nem csak a virtuális bejárás, hanem a képek, az alaprajz és a leírás is. A virtuális bejárás szerintem tényleg megszűrte a vevőket (na meg persze Te is), az jött, akit tényleg érdekelt. Ha jól emlékszem, három jelöltet hoztál, abból kettő ajánlatot is tett. Mi két hónapig próbálkoztunk a hirdetéssel, te két hét alatt eladtad.”

Nagy-Kurucz Alexandra

„Az értékesítés módja, menete és gyorsasàga minden elképzelésünket felülmúlta. Szeretném kiemelni Rita kiemelkedő hozzàértését, maximalizmusàt illetve rugalmassàgàt, amit az értékesítés soràn tanúsított.
Köszönjük Neked Rita!”

Szarka-Panácz Réka

„A legprofibb ingatlanos vagy akivel eddig találkoztam, kiterjedt kapcsolat rendszered van, nem futsz felesleges köröket, nem hozol kamu vevőket, csak hogy minél több megtekintési nyilatkozatot tudj felmutatni, csak egyszerűen teszed a dolgod és értékesíted az ingatlant.”

Lukács Ildikó

Vérbeli ingatlanos vagyok.

A bizalom jele…

kulcsok, melyek jelzik a tulajdonosok bizalmát.

Hogyan adtam el 3 nap alatt egy 5 szobás családi házat?

Kattints a videóra és megtudhatod!

Vedd fel velem a kapcsolatot és beszélgessünk az ingatlanodról kötetlenül!

+36309059273

5 + 9 =

Copyright © 2023 by tothrita.hu. Minden jog fenntartva. Ez az oldal nem része a Facebook weboldalnak vagy a Facebook Inc.-nek. Ez a weboldal nem támogatott a Facebook által semmilyen formában. A FACEBOOK a Facebook Inc. bejegyzett márkaneve.