fbpx

Hol szívhatsz még friss levegőt a lakáson kívül?

Az előző cikkemből megtudhattad, hogy milyen feltételekhez kötött az, hogy az ingatlanod kültéri tartózkodásra alkalmas területei hozzáadódjanak a lakás hasznos alapterületéhez. Részletesen megtárgyaltuk az erkély, a terasz, a franciaerkély, valamint a loggia jellemzőit, illetve adtam tippeket is ezeknek a kihasználására.

Ebben a részben a jellemzően ritkábban előforduló, a lakáson kívül elhelyezkedő területeket ismerheted meg. Ha használt lakást vagy házat vásárolsz, akkor előfordulhat, hogy körfolyosóval, tornáccal vagy egy hangulatos patioval találod szembe magad.

Nézzük meg most ezeknek a jellemzőit, és azt is, hogy mire használhatod őket!

 

terasz

Gang, körfolyosó

A ganggal, vagyis az emeleteken körbefutó folyosóval jellemzően a városok bérháziban találkozhatsz. Funkciójuk, hogy ezeken keresztül közelíthetjük meg az adott emeleten lévő lakások bejárati ajtaját. Sokan nem kimondottan kedvelik, de ha az utolsó lakás a tiéd, akkor nem fognak zavarni az ablakaid előtt elhaladók, akik a szomszédos lakásokba igyekeznek.

 

Tippek ganghoz

Egy gang kisebb kihasználható helyet biztosít, de a kültér adta lehetőségeket így is kiaknázhatod. Díszítheted 1-2 kültéri növénnyel, és a szomszédokkal való kapcsolatépítésre, beszélgetésre is kiváló. A nem is olyan régi koronavírus járvány miatti lezárások alatt sokaknak csak ennyi közvetlen kapcsolattartási lehetősége maradt más emberekkel. Idősebbek esetében kiváló ellenszere volt a teljes elszigetelődésnek és elmagányosodásnak, hiszen a fizikai távolságtartás mellett, szabad levegőn élhettek szociális életet a gangokon.

Pozitívuma az is, hogy mivel nem nagy tér, a karbantartása nem igényel nagy erőforrást. Hátránya, hogy funkciójából adódóan nem privát tér, és a személyes tárgyainkat, például a kerékpárunkat sem tárolhatjuk itt, így nem növeli a hasznosan kihasználható teret sem.

 

terasz

Tornác, veranda

Régi, vagy régies stílusban épült újabb, leginkább falusias környezetben lévő házaknál, tornácot vagy verendát is találhatunk, amely a lakóház, vagy ritkább esetben a melléképület homlokzata mellé épített, oszlopokkal, pillérekkel, boltívekkel alátámasztott fedéllel ellátott tér.

 

Tippek verandához

Mivel a tornác elsősorban közlekedési, munkavégzési és raktározási célokat szolgált, nekem is leginkább ilyen funkciók jutnak eszembe róla. Kiválóan ki lehet ülni ide mondjuk borsót fejteni, vagy cseresznyét magozni, de a kiskertben megtermelt fokhagymát, pirospaprikát füzérbe fűzve is felakaszthatod ide.

A virágok természetesen itt is jól mutatnak, és kevés jobbat tudok elképzelni annál, mint egy fárasztó nap után egy pohár borral a kezedben, vagy egy esős délutánon a tornác nyújtotta fedett helyen, de mégis szabad levegőn egy nyári záporban gyönyörködni, és beszívni annak éltető illatát.

 

terasz

Patio

Magyarországon ritkán találkozni patioval, de ha már a külső tartózkodási helyekről van szó, meg kell említenünk ezt is.  A patio nem az épületekhez tartozó hely, hanem a ház belső – általában szögletes és kis alapterületű – fedetlen udvara.

A már a rómaiak által is ismert és használt díszes udvarok az esővíz elvezetésére és gyűjtésére szolgáltak. Spanyolországban, főleg annak déli részén járva találkozhatunk csodálatos patiokkal, amelyek rengeteg turistát vonzanak.

 

Tippek patiohoz

A patioban az a legjobb, hogy egyszerre tudja betölteni a kert, és a terasz funkcióját. Tehetsz ide medencét, vagy építhetsz fedett kiülőt, és kialakíthatsz kerti grillező vagy bográcsozó helyet is. Emellett szabad földbe is tudsz növényeket ültetni, nem kell megelégedned a balkonládákkal, vagy kaspókkal.

Sőt, ha elég hozzá a terület, egy icipici konyhakert is belefér, ahol nem csak a szabadidődet töltheted el hasznosan, de kamrádat is megtöltheted zöldségekkel, gyümölcsökkel.

 

terasz

Célom a jól képzett ügyfél

Bízom benne, hogy ez a cikk is adott új információt, vagy inspirációt a lakásodhoz tartozó kültéri tartózkodásra alkalmas helyek megismeréséhez, és kihasználásához. Azért is szeretem az ingatlanközvetítést, mert az évek alatt rengeteg ismeret birtokába kerültem, amelyek ugyan számomra már magától értetődőek, de az ügyfeleimtől mindig kapok olyan kérdéseket, amelyekről nem is gondoltam volna, hogy az valakinek nem egyértelmű. Persze nincs ezzel probléma, ezért vagyok én az ingatlanos, te pedig az ügyfél.

A legtöbbször ugyan tudom a választ ezekre, de mivel sok minden változik folyamatosan, ezért előfordul, hogy nekem is utána kell néznem az aktuális jogszabályoknak, rendeleteknek. Szívesen teszem, mert így amellett, hogy dolgozom, folyamatosan tanulhatok is. Szóval, ha bármilyen kérdésed van ingatlan ügyletekkel kapcsolatban, ne habozz feltenni nekem! Vagy te fogsz tanulni a válaszomból, vagy mindketten, ha utána kell járnom. Rosszul nem jön ki belőle egyikünk sem!

Feltett szándékom ezzel a bloggal, hogy képezzem az ingatlant vásárolni, vagy eladni szándékozó ügyfeleket. Hiszem, hogy az ismereteim megosztásából mindkét oldal csak profitálhat. Én tájékozottabb ügyfeleket nyerek, akik nagyobb bizalommal fordulnak felém. Az ügyfeleim pedig képbe kerülnek azzal kapcsolatban, hogy ingatlant közvetíteni nem csak annyi, hogy kattintok pár képet, és négy mondat kíséretében feltöltöm a netre a hirdetést. Ezáltal nyugodtabban rám bízzák az ingatlanjukat, vagy annak megtalálását.  Egy nyugodt, és tiszta kommunikáción alapuló közös munkánál pedig, nem sok jobbat tudok elképzelni.

 

Hasznosnak találtad ezt a cikket?  Vagy csak tetszett? Oszd meg másokkal is! És peresze kövess Facebookon is, hogy ne maradj le a hetente megjelenő új blogokról sem!

Ha szeretnéd, hogy segítsek lakáscéljaid elérésében, vagy meglévő ingatlanod adnád el ahhoz, hogy másikat vásárolhass, beszéljünk! Szívesen segítek, akár erkélyes lakást, akár saját kerttel és terasszal rendelkező családi házat keresel, vagy adnál el. Keress bizalommal telefonon, vagy e-mailben! Telefon: +36309059273 (hétfő-péntek 9-18h) Mail: info@tothrita.hu