Az ingatlan elkelt!
Malom
szálloda
Tata
Eladó a tatai Cifra Malom a város legrégebbi vízimalma, melynek keletkezése 1608 utánra tehető. A malomból szálloda, vendéglátó egység és turisztikai látványosság alakítható ki.

Az épület története
Az egyik pilléren 1753-as évszám. Az L-alakzatú épület másik szárnya, kéttraktusos, részben boltozott. Korábbi malom felhasználásával épült a 18. század közepén. 1753-ban leégett, majd 1755-ben újjáépítették. 1904-ig részesmolnárok bérelték. 1921-1950 között a Johannesz molnárcsalád bérelte. 1950-ben a Terményforgalmi Vállalat tulajdonába került, és 1953-ban modernizálták. Az őrlést 1968-ban szüntették meg, berendezését 1973-ban leszerelték.

Környezete
A Tatai vár közvetlen szomszédságában lévő épület, amely körül terasz kialakítható. Az oldalteraszra akár üveghídon kijuthatnak a vendégek, hiszen az arculat csak a fantázián múlik. Az épület előtti szobor áthelyezését követően a tóparti sétányig nyúlhat a terasz.

Műszaki állapota
Az építmény kőből épült, hozzávetőlegesen 600 évvel ezelőtt. Az eredeti tölgy oszlopok őrzik a dátumot. Az évszázadok során többször átépítésre került a malom. Legutolsó felújítása az 1980-as években zajlott, amikor kapott egy statikai megerősítést, és belső fa lépcsők kerültek megépítésre. A vasbeton sarokpillér mellett egy vonóvas és utólagos koszorú biztosítja a szerkezet stabilitását. A malomban található egy korábbi molnár lakás, melyben kemente üzemelt. Az épület fa szerkezete védelemmel ellátott, melyet bevizsgálás tanúsít.
BERUHÁZÁS
garantált szálloda üzemeltetéssel
A rendkívül vonzó turistalátványosság, alkalmas lehet szálloda kialakítására. A hotel üzemeltetését olyan szállodalánc biztosítaná, mely az országban számos hasonló funkciójú épületet működtet. A több évtizedes tapasztalat, és a visszatérő vendégkör mellett a tatai Öreg-tó vonzereje a garancia arra, hogy az épület felújítási költsége rövid időn belül megtérül. A megtérülést körültekintően kidolgozott üzleti terv támasztja alá, mely a Cifra Malom új tulajdonosa számára elérhetővé válik.
A tetőszerkezet felújítására 6 millió forint elnyert pályázati támogatás fordítható 2020. december 31-ig. További pályázati lehetőségek állnak rendelkezésre.
21-23 szállodai szoba kialakítására nyílik lehetőség az épületben. Akár három-négy csillagos hotelként is üzemeltethető. Az udvari teraszra üveghíd kijárót tervezett az épület egyik korábbi tulajdonosa, aki szivarszobát is beleképzelt a malom helyiségei közé.
A malomkerekek révén akár megújuló energiaforrás is felhasználható a villamosenergia hasznosításához.
nm telek
nm hasznos alapterület
nm galéria
nm terasz
Építési technológia
Az ország egyik legrégebbi malma. Szabadon álló, L alaprajzú, kétszintes, csonkakontyolt nyeregtetős malomépület. Az épülethez a déli és a keleti oldalon csatlakozó, nyeregtetős bejárati toldalékkal, a nyugati oldalon a duzzasztógát felett kontyolt nyeregtetős lefedéssel. A malom nyugati oldalán öt malomkerék. Az L-alakzat nyugati szárnyában helyezkedik el az egykori üzemtér, amely díszes, volutás kialakítású pillérekkel alátámasztott, fafödémmel két szintre osztott. Hátsó homlokzata – két kijárattal – felhúzódik a tópart melletti sétányra. Északi, Váralja utcára néző, egyemeletes főhomlokzatának két széle kváderezett. A homlokzat tagozatok nélküli, egyszerű holker párkány zárja. Földszintje az utcaszintnél öt lépcsőfokkal mélyebben helyezkedik el. Hat nyílástengelyéből a második és az ötödik ajtó, a többi ablak, valamennyi egyszerű vörösmészkő keretezésben, csakúgy mint az emelet hat ablaktengelye. A bal oldalán kontyolt, jobbról csonkakontyolt nyeregtető északi oldalán két sorban elhelyezett három-három padlásablak figyelhető meg.
Külső terület kialakítása
A helyi önkormányzat partner abban, hogy az épület melletti területen terasz kerüljön kialakításra.
Kihasználtság maximalizálása
A hotelt az üzemeltető jelentős reklám kampánnyal népszerűsíti. A minden igényt kiszolgáló, különféle időtartamra szóló csomagajánlatok és kedvezmények biztosítják a szálloda maximális kihasználtságát.
Étterem és vendéglátás
Az étterem a szállóvendégek kiszolgálása mellett a tóparton sétálókat becsalogatja egy kávéra vagy ebédre. Rendszeresen borvacsorák, farsangi vígasságok, szüreti mulatságok tehetik hívogatóvá a Cifra Malom épületét.

Rendszeres események
A tatai Öreg-tó partja ideális arra, hogy minden évszakban látogassák. A rendszeres és szívesen látogatott rendezvények közül érdemes megemlíteni a tatai Patarát, azaz a török kori történelmi fesztivált, az Öreg-tavi Nagy Halászfesztivált, a Víz Zene Virág Fesztivált, a Szent György napi lovasünnepet, a tatai Vadlúd Sokadalmat, a Barokk Fesztivált, a Kertvárosi Napot, Pezsgőgyári Díjugrató Lovasversenyt, és Haas váltómaraton futóversenyt.
A vízi sportok szerelmeseinek paradicsoma
az ország legrégebbi halastava
A tatai Öreg tavon ipari haltenyésztés folyik, novemberben lehalásszák. A nyári időszakban sétahajók üzemelnek rajta, valamint kajak- és evezősklub is használja a tavat. A szörfösöknek és vitorlásoknak is kedvelt helye a tó. Télen korcsolyázásra használják a város felé eső széleit. A partját aszfaltos és murvás út futja körbe, amit sok futó és kerékpáros használ. A tó környéke akadálymentesített. Nyáron közkedvelt fürdőhely.
Műemléki védelem
A török hódoltság előtti időkből
A Cifra Malom mai formáját az 1700-as években nyerte el, amikor egy tűzvész után újjáépítették.
Gondoltad volna?
1968-ig őrölt a malom
Sokat megélt épület. 1982-85 között megkezdték a felújítását, ám sajnos félbemaradt.
Honnan ered a cifra elnevezés?
az emeleti mennyezet jellegéből
A hagyomány szerint a stukkódíszes mennyezetű teremről kapta nevét a tatai Cifra Malom.
Osztrák kézre került
a privatizálás után
2013-ban új gazdát keresett a malom magának.
Öreg-tó
számokban
Teljes területe 269 hektár.
Kerülete a parti séta úton mérve 14,56 km.
Tatai vár
romantikus vizi vár
Öt évszázad építési jegyeit viseli magán a kiemelt műemlék épület.
Vásárolj malmot Tatán!
Legyél tulajdonosa egy olyan ingatlannak, mely igazi kuriózum! Használd ki az épület egyediségét! A szálloda üzemeltetője garantáltan a te malmodra hajtja a vizet!

Belsőépítészeti tervek
az épület renoválásáért

Szakvélemények, épülettanulmányok
neves szakemberektől

Belső terek modernizálása
az épülethez illően

Impozáns méret
ipartörténeti érték

Nézd meg a látványterveket!
Térképvázlat
Kattints ide, és nézd meg a videókat most!
ide kerül feltöltésre a drónvideó
Miért adócsökkentő?
Tudtad, hogy a műemlék épület felújításának költsége leírható a céged adózás előtti eredményéből?
A kedvezmény a költségelszámoláson felül érvényesíthető (egyszer költség, egyszer csökkentő tétel), függetlenül attól, hogy a felújítási munkák, vagy azok egy része milyen – pl. másik társaság, kapcsolt fél, hitelintézet által nyújtott – pénzügyi forrásból (hitelből, támogatásból) valósult meg.
Ha szívesebben költenéd a pénzedet a malom felújítására, mintsem adó befizetésére, akkor érdeklődj a részletekről elérhetőségeinken!
Mennyiért lehet tiéd a tatai Cifra Malom?
millió forintért
Ismerd meg a benne rejlő üzleti lehetőséget, és tegyél ajánlatot!
Érdekelnek a részletek!
Bővebb információkat kérek!
ELHELYEZKEDÉS
Tata, Váralja u. 3.
Get Directions
helyrajzi szám
3105/2
kövess minket!
kapcsolat
+36309059273
info@tothrita.hu