Tudj meg róla mindent, és szerezz előnyt az ingatlanpiacon!
Akár vásárolni, akár eladni szándékozol egy ingatlant, mindkét esetben komoly döntést hozol. Mivel egy ilyen ügylet során jelentős pénzösszegek mozognak, roppant fontos, hogy az ingatlan adásvétel minden aspektusával tisztában legyen mindkét fél.
Mindenki tudja, hogy ingatlan adásvétel csak ügyvéd vagy közjegyző közreműködésével jöhet létre, ám egyéb szabályozások is léteznek, amelyek betartása fontos a későbbi viták elkerülése érdekében.
Jogszabályok, amelyek nehezen mennek át a köztudatba
Az energetikai tanúsítvány elkészíttetése ma már magától értetődő, amikor valaki el szeretné adni az ingatlanját, és a legtöbb esetben a vevők is rákérdeznek a meglétére, mielőtt ajánlatot tesznek egy-egy ingatlanra. Az idáig vezető út azonban nem volt könnyű, hiszen eleinte sokan nem vették komolyan vagy nem is tudtak róla, hogy ez egy nélkülözhetetlen dokumentum az ingatlanértékesítés során. Így aztán jónéhány évnek el kellett telnie, mire az energetikai tanúsítvány elkészítésének kötelezettsége hosszú évek után széles körben ismertté vált.
Hasonlóképpen, a villamos hálózat felülvizsgálatának kötelezettsége is egy olyan téma, amely tapasztalatom szerint még mindig kevesekhez jutott el, pedig legalább annyira fontos, ha nem fontosabb. Míg az energetikai tanúsítvány az ingatlan energiahatékonyságáról ad képet, a villamos hálózat állapota közvetlenül befolyásolja a lakás biztonságát. Egy korszerűtlen, elhanyagolt, netán nem megfelelően kiépített rendszer akár súlyos, sőt végzetes balesetekhez is vezethet. Nagyon fontos tehát, hogy az eladók és a vevők egyaránt tisztában legyenek ennek a felülvizsgálatnak a jelentőségével. Úgy látom, nagy szükség van a tudatosság növelésére és a jogszabályi előírások komolyabban vételére ebben a témában, ezért született ez a cikk.
A villamos hálózat felülvizsgálatára szükség van eladáskor és bérbeadás esetén is
Az ingatlanvásárlás sok esetben egy életre szóló döntés, amely komoly anyagi befektetést igényel a vásárló részéről, aki jellemzően hónapokon keresztül keresgél, több lakást is megnéz, mire végül kiválasztja azt, amelyik a legjobban illik az elképzeléseikhez. Azonban van egy szempont, amelyre talán kevesebb figyelem irányul, mint kellene: a lakás elektromos hálózatának állapota. Az elektromos rendszer biztonsága ugyanis nemcsak az ingatlan értékét befolyásolhatja, hanem a leendő tulajdonosok testi épségét is veszélyeztetheti, ha nincs megfelelően karbantartva.
Éppen ezért van nagy jelentősége annak, hogy vásárlóként is tisztában legyél vele, hogy melyek azok a dokumentumok, amelyek meglététől nem kell eltekintened. Ide tartozik az energetikai tanúsítványon kívül, a villamos hálózat felülvizsgálásának megtörténtét bizonyító dokumentum.
Bérbeadás esetén a villamos hálózat felülvizsgálata kiemelten fontos, mivel a bérlők biztonsága közvetlenül függ az ingatlan műszaki állapotától. Ha az elektromos hálózat elavult vagy hibás, az könnyen balesetekhez, áramütéshez vagy tűzesetekhez is vezethet. Az ingatlantulajdonos felelőssége biztosítani, hogy a bérlemény megfeleljen a jogszabályi előírásoknak és biztonsági követelményeknek. A villamos hálózat rendszeres felülvizsgálata nemcsak a bérlők védelmét szolgálja, hanem hosszú távon is megóvja az ingatlant a súlyosabb károktól, így egy felelős és előrelátó döntés mindkét fél számára.
Miért van szükség a villamos hálózat felülvizsgálatára?
A 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet előírja, hogy tulajdonosváltáskor vagy bérbeadáskor a lakás villamos hálózatának felülvizsgálatát el kell végezni. Ez egy kötelező lépés, amely azt hivatott biztosítani, hogy az ingatlan biztonságos legyen az új tulajdonos számára. A jogszabály célja, hogy elkerülhetőek legyenek a régi, elavult elektromos rendszerek okozta balesetek és tűzesetek, amelyek sajnos nem ritkák Magyarországon.
Az említett rendelet 2020. július 31-én lépett hatályba, de a lakosság és az ingatlanszakma is lassan értesült róla. A tapasztalat sajnos az, hogy még azok közül is, akinek tudomása van ennek a jogszabálynak a létezéséről, nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget neki, és elhanyagolják ennek a kötelezettségnek a betartását. Rendkívül fontos lenne pedig, hogy minden ingatlan-adásvételben résztvevő szereplő tisztában legyen a felülvizsgálat szükségességével és vásárlóként vagy bérlőként elvárja, eladóként, bérbeadóként pedig kötelességének érezze a villamos hálózat felülvizsgálatának elvégeztetését az adásvételi vagy a bérleti szerződés megkötése előtt.
Mi történik, ha elmarad a felülvizsgálat?
Bár a jogszabály kötelezővé teszi az elektromos hálózat felülvizsgálatát, szankciók jelenleg nincsenek előírva a vizsgálat elmaradása esetén. Ez azt jelenti, hogy jogi következményekkel, legalábbis egyelőre, nem feltétlenül kell számolni, ha a tulajdonos nem végezteti el a vizsgálatot. A vagyoni és a személyes biztonság szempontjából viszont, komoly kockázatot jelenthet, ha a vásárló vagy a bérlő szemet huny a kötelezettség elmulasztása felett.
Ha egy ingatlan elektromos hálózata hibás, az veszélyes lehet a leendő lakók számára. Gondoljunk csak egy rövidzárlatra vagy egy hibás vezeték okozta lakástűzre, amilyenekről sok esetben olvashatunk a híradásokban! Végzetes, akár emberéleteket is követelő események láncolatát indíthatja el, akár egyetlenegy zárlatos vezeték. Egy szakember általi ellenőrzés gyorsan és egyszerűen feltárhatja az esetleges problémákat, amelyek kijavítása viszonylag csekély költséget jelent az ingatlan értékéhez képest. Az a néhány tízezer forint, amit a felülvizsgálatra költünk, hosszú távon biztonságot és nyugalmat adhat mindenkinek.
Mentesítési lehetőségek
Mint szinte mindenben, ebben az esetben is vannak kivételek, amely esetekben nem kötelező elvégeztetni az elektromos hálózat felülvizsgálatát. A 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet kimondja ugyanis azt is, hogy ha a lakásban nincs 32 A-nél nagyobb áramerősségű túláramvédelem, és minden fogyasztó 30 mA-nél kisebb áram-védőkapcsolóval védett, akkor a felülvizsgálat elhagyható. Ez általában az újabb építésű ingatlanokra jellemző, amelyekben már a mai modern szabványoknak megfelelően tervezték és telepítették az elektromos hálózatot.
Azon régebbi épületek esetében azonban, ahol a hálózatot még nem korszerűsítették, nagy valószínűséggel szükség lesz a felülvizsgálatra, hiszen ezeknél az ingatlanoknál a legtöbb esetben elavultak a vezetékek és a biztosítékok.
Miért éri meg a villamos hálózat felülvizsgálata?
Bár a villamos hálózat felülvizsgálata költségekkel jár, ezek a költségek eltörpülnek az eladási ár összegéhez képest. Gondolj csak bele: egy átlagos győri, vagy Győr környéki lakás, családi ház ára több tízmillió forint. Ehhez képest egy villanyszerelő szakember által elvégzett biztonsági vizsgálat mindössze néhány tízezer forintba kerül.
A nyugalmadon kívül fontos szempont az is, hogy egy ilyen dokumentum megléte pozitívan befolyásolhatja a vásárlók vagy bérlők bizalmát irántad, mint eladó, bérbeadó iránt. Ha bemutatsz egy friss, az elektromos hálózat biztonságosságát bizonyító tanúsítványt, az az érdeklődők szemében növelheti az ingatlan értékét és a vásárlók, bérlők biztonságérzetét. Az ingatlanpiacon nagy a verseny napjainkban. Ne felejtsd el, hogy minden apróság számít, és minden lehetőséget meg kell ragadnod, amely segíthet az értékesítésben. Egy ilyen tanúsítvány megléte előnyt jelenthet számodra abban is, hogy a vevő számára egyértelmű lesz: az ingatlan nemcsak esztétikailag felel meg az igényeinek, de műszaki, biztonsági szempontból is jó választás.
Mire számíthatsz a vizsgálat során?
Az elektromos hálózat felülvizsgálata egy alapos műszaki ellenőrzést jelent, amely során a villanyszerelő szakember megvizsgálja az egész hálózatot, ellenőrzi a vezetékeket, biztosítékokat, dugaljakat és világítótesteket. A vizsgálatot követően a szakember egy írásos jelentést készít, amely tartalmazza az esetleges hibákat és azok javítási javaslatait.
Ezek az ellenőrzések a legapróbb részletekre is kiterjednek. Minden apró hibát feljegyeznek, legyen az egy elöregedett vezeték vagy egy hibásan működő biztosíték. Fontos megjegyezni, hogy a felülvizsgálat nem kötelezi a tulajdonost a hibák azonnali kijavítására, de azok dokumentálása révén a vevőnek lehetősége van arra, hogy teljes képet kapjon az ingatlan állapotáról.
Összefoglalás az elektromos hálózat felülvizsgálatáról
A jövőben számíthatunk esetleg arra is, hogy az elektromos hálózatok felülvizsgálatára vonatkozó szabályozást tovább szigorítják – hiszen a jogszabály szankciókat egyelőre nem tartalmaz annak elmulasztása esetén. Egyre több szakmai szervezet és szakértő szorgalmazza azt, hogy a felülvizsgálat legyen ugyanolyan elterjedt, mint az energetikai tanúsítvány, hiánya esetén ne lehessen adásvételi szerződést kötni és bejegyeztetni a tulajdonosváltást. Ez ugyanis érdemben növelné a vásárlók védelmét.
Eladónak és vevőnek egyaránt fontos tudnia erről a jogszabályról, ahogy arról is, hogy a felülvizsgálat megrendelése, díjának megfizetése az eladó kötelezettsége. Ne értse félre senki! A jogszabály nem hiba nélküli villamos berendezéseket ír elő az eladás vagy bérbeadás feltételeként, hanem a felülvizsgálat elvégeztetését. Meg kell értenünk, hogy a lakás elektromos hálózatának állapotát rendkívül fontos ismernie a leendő bérlőnek vagy új tulajdonosnak, és természetesen az eladónak is.
Ne hagyd ki ezeket a cikkeket, ha szeretnéd elkerülni az ingatlanügyletek leggyakoribb buktatóit és megismerni a sikeres adásvétel titkait!
- Mit veszünk meg a lakással?
- Az ingatlan sikeres eladása, avagy buktatók, amelyeket érdemes elkerülnöd
- Ingatlant eladókat és kiadókat is érintő változás lép életbe
- Ne foglalózz, amíg nem láttad a tulajdoni lapot!
- Az elővásárlási jogról laikusoknak
Ha tetszett a cikk és hasznosnak találtad a benne leírtakat, oszd meg másokkal is, te pedig kövess Facebookon, YouTube-on, TikTokon, és Instagramon is, mert ott is rendszeresen teszek közzé ingatlanokkal kapcsolatos ismeretterjesztő tartalmakat, és érdekes sztorikat az ingatlanközvetítés világából! Ha pedig szeretnéd sikeresen értékesíteni a saját ingatlanodat vagy másét, és úgy érzed, jól jöhet ehhez némi segítség, kattints ide, és töltsd le Az ingatlanértékesítés pszichológiája című e-bookot!
Inkább időt spórolnál és másra bíznád az eladást? Szeretnéd, hogy segítsek lakáscéljaid elérésében, kiadnád vagy meglévő ingatlanod adnád el Győrben és környékén ahhoz, hogy másikat vásárolhass? Keress bizalommal telefonon vagy e-mailben! Szívesen segítek! Eddigi ingatlanértékesítői tevékenységemet és eredményeimet bemutató videómat itt tudod megnézni. Telefon: +36309059273 (hétfő-péntek 9-18h) Mail: info@tothrita.hu
Legutóbbi hozzászólások