fbpx

A nettó, a bruttó, a hasznos és a redukált alapterület 

Amikor lakást vagy házat keresel, esetleg építeni tervezel egyet, akkor az elsők között határozod meg azt, hogy milyen elosztású, és körülbelül mekkora legyen az alapterülete. Ez egy olyan fix jellemzője az ingatlanoknak, amely csak nagyon ritkán változik. Lakások esetében például akkor, ha galériát építünk be később, házaknál pedig csak akkor, ha hozzáépítésre, bővítésre kerül a sor.

Az új paramétereket papírra is vetik a tervezés és az engedélyeztetések során, aztán bekerülnek a földhivatali nyilvántartásba is. Hivatalosan négyféle alapterületet különböztetünk meg, mely fogalmak ismeretére nem csak ingatlan vétel és eladás során, de már a tervezés vagy – használt ingatlan vásárlása esetében – a keresés szakaszában is szükségünk lesz!

Gyakori probléma, hogy az ingatlan hirdetések tévesen kerülnek megírásra, ezért jó, ha képben vagy a fogalmakkal, így célzott kérdéseket tudsz feltenni és elkerülheted a félreértéseket, a felesleges ingatlan megtekintéseket, és az esetleges átveréseket.

alapterület

Ez a különbség a bruttó és a nettó alapterület között

Nemrég írták a matek érettségit, emlékszel erre a képletre te is, ugye? T=a x b

Ha belépsz egy lakásba, és egy mérőszalaggal minden helyiségben megméred faltól falig a távolságot, majd kiszámolod ezek területeinek az összegét, akkor megkapod azt, hogy hány négyzetméter a nettó alapterület.

Az OTÉK meghatározása szerint nettó alapterületnek a “helyiség vagy épületszerkezettel részben vagy egészben közrefogott tér vízszintes vetületben számított területe” számít.

A bruttó alapterületbe ezzel szemben beleszámít az épület szerkezete is, vagyis a falainak vastagsága, a szigeteléssel, vakolattal együtt. Vagyis a bruttó alapterület az épületszerkezetek alapterületével növelt nettó alapterület. Ez tehát mindenképpen nagyobb szám lesz, mint a nettó.

Vajon a hirdetésekben a nettó vagy a bruttó alapterület szerepel?

Erre a kérdésre nem lehet általános választ adni. Többnyire az, amit az eladó érdeke megkíván.

Új építésű lakások, házak eladásánál szoktak a kivitelezők esetleg azzal játszani, hogy a hirdetésben a bruttó alapterület számát írják be, így tapasztalatlan érdeklődőnek első pillantásra kedvezőbbnek tűnhet a négyzetméter ár.

Ezt a hozzáállást sosem értettem, hiszen az ideje mindenkinek drága, és egy ilyen megtévesztő hirdetéssel olyan érdeklődőkkel is foglalkozni kell, akiknek aztán nagy eséllyel mégsem felel majd meg az az ingatlan, ami miatt kapcsolatba léptek a hirdetővel.

Hiszen amikor építkezel vagy lakást, házat veszel, nem a falakban fogsz lakni, hanem az általuk körülhatárolt térben. Vásárlóként tehát elsősorban az a fontos mindenkinek, hogy ezek a falak, legyenek akár 60 cm vagy 40 cm vastagok, mekkora területet ölelnek körül.

A bruttó és nettó alapterület között a különbség kb. 20-25% között mozog.

Főleg építkezésnél nem mindegy tehát, hogy a kiviteleződ bruttó vagy nettó alapterületre számolja ki a költségvetésed, és ad egy árat az építésre. Ezt a kérdést mindenképpen tisztáznod kell, amikor ajánlatot kérsz, vagy újépítésű házat, lakást kívánsz vásárolni. Ilyen ügyleteknél legtöbbször fizikai valójában nem is tudod még megnézni az ingatlant. Ne akkor érjen kellemetlen meglepetés, amikor már állnak a ház vagy lakás falai. Te azt gondoltad, hogy 100 m2-es lesz, a valóságban pedig csak 75 m2-nyi lakótér áll rendelkezésedre.

alapterület

Akkor mi a hasznos alapterület?

Ez a kérdés joggal merülhet fel benned, mert elspre azt gondolhatnád, hogy a hasznos alapterület a nettó alapterület szinonimája. Pedig nagyon nem!

Matekozzunk még egy kicsit! A területszámítás után jöjjenek a halmazok!

Tekints úgy az egész alapterület kérdésre, mintha ez egy nagy halmaz lenne. A bruttó alapterület az alaphalmaz, és minden mást ebből számolunk ki. Vagyis ebből vonunk le különböző dolgokat, és jutunk egyre beljebb, egyre közelebb a keresett válaszokhoz.

A nettó alapterület megmutatja tehát, hogy számunkra megfelelő méretű helyiségek vannak-e az ingatlanban. Itt az egyedi igények is sokat számítanak. Van akinek elég egy 9-10 m2-es félszoba hálószobának, mások 12, 16 vagy ennél nagyobb négyzetméternyi alapterületű szobában szeretik álomra hajtani a fejüket. Mások a lakberendezési elképzelések, igények is.  Van, aki a gardróbot is ide képzeli el, de van, aki csak egy ágyat tesz be és kész.

No, de elkalandoztunk, vissza a számokhoz. Az OTÉK rendelet szerint, a hasznos alapterület “a nettó alapterületnek azon része, amelyen a belmagasság legalább 1,90 m.”

Vagyis, össze kell adni a helyiségek belső szabad méreteit, kivéve azokat, ahol a belmagasság nem éri el minimum az 1,9 métert (pl.: beépített tetőtereknél az oldalsó szakaszok, vagy a lépcsők alatti terek).

A hatályos előírás szerint a hasznos alapterületbe beleszámít az előszoba, közlekedő, nappali, hálószoba, étkező, konyha, étkezőkonyha, fürdőszoba, WC, kamra, tároló, gardrób, mosókonyha, kazánhelyiség és egyéb fűthető helyiség, kivéve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget.

A hasznos alapterület tehát a nettó alapterület része és értelemszerűen kizárja a “nem hasznos” négyzetmétereket. Vagyis a hasznos alapterület minden olyan fedett és min. 1,90 méter belmagasságú nettó alapterület, amelyekből levonásra kerültek pl. a lépcső alatti területek, a tetőterek csapott falú belmagasságai, stb. Az erkély, loggia, terasz és egyéb külső tartózkodó terek esetében ugyanígy kell számolni, mindig a kormányrendeletből induljunk ki!

alapterület

Amiről talán még sosem hallottál: a redukált alapterület

Az ingatlan redukált alapterülete a banki értékbecslésnél játszik központi szerepet. Ezt a bank számolja ki, tulajdonképpen ez az értékbecslő által értékelt alapterület.  A számítás során egyneműsítik az eltérő épületrészeket, vagyis az eltérő hasznosságú és különböző fajlagos költséggel megépíthető építményrészeket egyenértékű területre számítják ki.

Az értékbecslés során a súlyozást egy szorzótényező használatával végzik el, így határozzák meg az ingatlan értékét. Gyakorlati példával élve: egy 30 négyzetméteres amerikai konyhás nappali többet fog érni, mint egy ugyanilyen nagyságú szuterén lakrész.

Értékbecslésre, és erre a számításra akkor van szükség, ha az adott ingatlan legoptimálisabb piaci értékét szeretnénk meghatározni.

Hasznosnak találtad ezt a cikket?  Oszd meg másokkal is! És peresze kövess Facebookon is, hogy ne maradj le a hetente megjelenő új blogokról sem!

Ha szeretnéd, hogy segítsek lakáscéljaid elérésében, vagy meglévő ingatlanod adnád el ahhoz, hogy másikat vásárolhass, beszéljünk! Szívesen segítek az új otthonod megtalálásában is! Bárhogy legyen, most már azt is tudod, hogy mi alapján beszélünk majd az alapterületről. Ennyivel is közelebb vagyunk a közös sikerünkhöz. Keress bizalommal telefonon, vagy e-mailben! Telefon: +36309059273 (hétfő-péntek 9-18h) Mail: info@tothrita.hu