fbpx

Generálkivitelezővel építkezni egyszerűnek tűnhet, de körültekintés azért kell a választáshoz!

Amikor elkezded tervezgetni azt, hogy építtetni fogsz egy családi házat, talán az egyik legjobb döntés az, hogy generálkivitelezővel szeretnéd ezt megvalósítani. Lehet, hogy összességében kicsit drágább így, mint ha te szerveznéd meg az egész kivitelezési folyamatot az első kapavágástól a kulcsrakész állapotig, de az is biztos, hogy így nehezedik rád a legkisebb mentális teher.

Ha generálkivitelezőt fogadsz fel, akkor ugyanis az ő felelőssége és feladata az, hogy mindig minden munkafolyamat az ütemtervnek megfelelő időben megvalósuljon, és tényleg minden a helyére kerüljön. Legalábbis ezt gondolhatod laikusként. Nem biztos azonban, hogy ezt a kivitelező is így gondolja. Nézzük, melyek azok a dolgok, amelyeket érdemes összehasonlítanod egymással a generálkivitelezők árajánlataiban!

építkeznél

Mennyibe fog kerülni összesen?

Persze logikus, hogy téged elsősorban és leginkább az erre a kérdésre adott válasz foglalkoztat, és leginkább e szerint szeretnél dönteni. De az a generálkivitelező, aki erre neked kapásból tud majd mondani egy konkrét árat, attól inkább menekülj!

Ha ajánlatot szeretnél kérni, ez soha ne az első kérdés legyen, amit felteszel! Sokkal inkább az utolsó. A válasz ugyanis rengeteg mindentől függ, és csak akkor adható meg, ha az építési vállalkozó, legalább nagy vonalakban tisztában van az igényeiddel. És még akkor sem biztos, hogy két kivitelező ugyanazokat a munkafolyamatokat érti azon a négyzetméteráron, ami végül kijön a számítás során. Nézzünk is a dolgok mélyére!

 

Mi az, ami rendszerint kimarad a generálkivitelezésre vonatkozó árajánlatból?

Nézzük, melyek a leggyakrabban kimaradó tételek! Most gondold át, hogy neked mire van szükséged a kivitelezőtől! Valóban elégedett leszel azzal, és késznek tekinted a projektet, ha csak áll az épület?

Vagy vannak olyan apró részletek, amelyekre mindenképp szükséged van, és ha nem a vállalkozó csinálja meg ezeket a dolgokat, akkor neked kell? Ugye azzal is tisztában vagy, hogy ezek a dolgok majd számodra jelentenek plusz időráfordítást, utánajárást és munkát. Ezt se felejtsd ki a matekból, amikor számolni kezdesz! Sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a saját idejük is pénz – te ne ess bele ebbe a hibába!

építkeznél

Egyáltalán miért maradnak ki tételek az ajánlatból?


Na, vajon miért? Mert így olcsóbb négyzetméterár kerül a papírra. Ettől a kevéssé járatos építkezni vágyók boldogok lesznek, és mivel mindenki mindenen spórol, amin csak tud, nagyobb az esélye, hogy ezt fogják választani. De a feketeleves ez után következik majd – és bizony nem egyedi eset, hogy ilyen tévedésből vagy inkább félrevezetésből köttetett szerződések után végül mégsem készül el a ház, mert útközben derül ki, hogy mégsincs annyi pénze a megrendelőnek, amely ahhoz kellene, hogy mindent kifizessen.

Roppant kellemetlen, ha akkor derül ki, mi mindent nem tartalmazott a vállalkozási szerződés, amikor már folyik az építkezés. Most ne luxus dolgokra gondolj! Sokszor olyan tételek maradnak ki, amelyek egyszerűen elengedhetetlenek ahhoz, hogy felépüljön egy épület. Persze a vállalkozó szívesen megcsinálja majd ezeket is, és ugyanolyan szívesen ki is számlázza a díját pótmunka tételként, hiszen nem szerepeltek az eredeti szerződésben.

 

építkeznél

9 tétel, amely leggyakrabban kimarad a generálkivitelezők ajánlatából

1. Napelemek

Ezt talán bárki észreveszi és rákérdez, hiszen aki komolyan építkezni szeretne, az nagy eséllyel tudja, hogy a jelenlegi szabályozások mellett ma már igencsak nehézkes e nélkül használatbavételi engedélyt szerezni egy új lakóépületre. Ha ez nem szerepel az ajánlatban, amely alapján szerződést kötnének veled, feltétlenül kérd a módosítást!

 

2. Fűtési rendszerek

Ezt a tételt rafináltan rejtik el az ajánlatban, mert benne is van, meg nincs is – hiszen ez bárkinek feltűnne, ha egyáltalán nincs. Beletesznek tehát mondjuk egy gázkazánt. Csak az a baj, hogy manapság egyre ritkábban építenek be gázkazánt, és néhány éven belül már forgalmazni sem lehet majd őket. Szóval, ha erre rábólintasz, akkor igent mondtál a pótmunkára is a hőszivattyú miatt.

 

3. Kültéri burkolatok és járdák

Védekezésként erre azt mondják, hogy ezek nem részei az épületnek. Igaz. De akarsz minden esős napon úgy ki-be járni a saját házadból, hogy váltócipőt vagy gumicsizmát kell rendszeresítened? Sáros lábbal bemenni a vadonatúj házadba? Ugye, hogy nem? Bárhogy is, a komfortos használat minimumához hozzá tartozik, hogy legalább a kaputól a bejárati ajtóig járdán vagy térköves burkolaton tudj eljutni. Persze most spórolhatsz ezen, de előbb utóbb meg kell oldanod ezt is, az pedig idő és pénz.

 

4. Tereprendezés

A parkosítás nyilván nem létszükséglet és egyedül a te döntésed, hogy a későbbiekben szeretnél-e majd a saját idődből áldozni erre a tételre. Ingyen akkor sem lesz, ha magad szeretnél füvesíteni, parkosítani – még akkor sem, ha az idődet nem számolod.

építkzenél

5. Automata öntözőrendszer

Ez sem életbevágó, de jó, ha van. Ha már egyszer füvesítettél, parkosítottál, amelyre időt és pénzt áldoztál, ne legyél örök rabja a kertnek. Ha lehet automatizálni ezt a munkát, akkor érdemes is. A slag szorongatása helyett pedig élvezd inkább a pihenőkerted, és az se legyen gond, ha nyaralni utaztok, hogy addig majd ki fogja öntözni a buxusokat, meg a gyepet!

 

6. Kerítés

Ez szintén olyan tétel, amit nem kötelező a generálkivitelezőnek beletennie az ajánlatba, de sokkal életszerűbb vele megcsináltatni ezt is, mint ilyen kis munkára keresni később egy másik csapatot.

 

7. Anyaghasználat

Természetesen a beépített anyagok minősége is jelentősen befolyásolja az árat. Nem mindegy, hogy egy dörzsölt vakolat vagy egy lényegesen magasabb árú szálcement burkolat kerül a homlokzatra. Ahogy elszabadultak az építőanyag árak, ma már nem ritkaság a 20.000 Ft-os szőnyegpadló vagy a 30.000 Ft-os csempe sem. Még ha nem is a legdrágább prémium minőségű burkolatokat szeretnéd az új lakásodba, akkor is előfordulhat, hogy az eredeti árajánlathoz képest többletköltséged lesz. Kérdezz rá, hogy mi az a maximum Ft/m2 ár a burkolatokra vonatkozóan, amelyen belül garantálja a kivitelező az ajánlatban szereplő árakat.

 

8. Közművek

Az alap kivitelezési árban általában nem szerepel a szükséges közművek bekötése, és az ezekhez fűződő hivatali ügyintézés. Nyilván te is meg tudnád ezt oldani, de egészen biztosan több idődbe fog kerülni, mint annak a szakembernek, aki betéve tudja, hogy hova, mikor, milyen papírokat kell beadni, és kinek, mikor, mennyit kell befizetni. Plusz még személyes kapcsolatai is vannak a hivatalokban, amely tény nagy előny bármilyen területen. Ha te se bírod a bürokratikus stresszt, és nem érsz rá ezek után a dolgok után rohangálni, bízd inkább ezt is rájuk.

 

9. Terepviszonyok

Talán nem is gondolnád, de a telek megközelíthetősége, lejtése és a talaj tulajdonságai is jelentős befolyással bírnak az árra nézve. Minél meredekebb, minél nehezebben megmunkálható, megközelíthető a talaj, annál többe fog kerülni a munka. Ha még behajtási engedélyhez is kötött a terület megközelítése, az szintén feljebb tolja a költségeket. Ezt is tisztázzátok!

építkeznél

A legjobb tanács, amit adhatok

Ha rám hallgatsz, mindenképp kérj több ajánlatot, több kivitelezőtől és ne restellj elmerülni kicsit azok tanulmányozásában! Ne csak a végén látható négyzetméter árból indulj ki, amikor döntesz!

Alaposan és körültekintően hasonlítsd össze az árajánlatok sorait, hiszen, csak és kizárólag azonos műszaki tartalmú árajánlatok hasonlíthatók össze egymással egzakt módon. Figyelj arra is, hogy semmi olyan tétel ne maradjon ki, amelyet te nélkülözhetetlennek tartasz a kulcsrakész állapothoz. Ez lehet egy medence vagy egy lift, vagy bármi más, ami ugyan nem feltétele a használhatóságnak, de te mindenképpen szeretnéd, hogy legyen. Ha így kérsz ajánlatokat, akkor már biztosabban tudsz számolni.

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is, te pedig – ha eddig még nem tetted – kövess Facebookon  és Instagramon is, mert ott is érdekes, ingatlanokkal kapcsolatos tartalmakkal várlak!

Szeretnéd, hogy segítsek lakáscéljaid elérésében, vagy meglévő ingatlanod adnád el ahhoz, hogy másikat vásárolhass? Esetleg generálkivitelező választásában van szükséged segítségre? Keress bizalommal telefonon, vagy e-mailben, szívesen segítek! Telefon: +36309059273 (hétfő-péntek 9-18h) Mail: info@tothrita.hu