fbpx

5+5 tipp egy feketeöves ingatlanostól, hogy ne érjen csalódás

A lakáseladás rendkívül izgalmas és nem mindennapi esemény egy átlagember életében. Igazi adrenalin-bomba már a gondolat megszületésétől kezdve, egészen addig, míg végül rákerülnek az aláírások az adásvételi szerződésre.

A két esemény között azonban hetek, akár hónapok is eltelhetnek, és ha úgy döntesz, hogy igénybe veszel ingatlanközvetítői segítséget az ügylet megszervezéséhez és lebonyolításához egyáltalán nem mindegy, hogy kivel dolgozol együtt.

Igen, jól olvastad. Együtt dolgozol. Hiszen azon kívül, hogy az ingatlanközvetítő a szakmai tudását és a meglévő kereső ügyfeleit hozza a bizniszbe, befekteti még a saját idejét, energiáját is abba, hogy elégedetten vegyetek búcsút egymástól a sikeres eladás után.

 

ingatlanközvetítőt

De neked is vannak feladataid ebben a történetben, hiszen te ismered leginkább a környék és a lakás adottságait, előnyeit, hátrányait egyaránt. Egyedül te vagy az összes olyan információ birtokában, amelyek a sikeres ingatlaneladáshoz szükségesek. Az ingatlanügynök dolga az, hogy ezeket az információkat, adatokat beszerzi tőled, majd olyan formára gyúrja, és olyan köntösbe öltözteti, amely vonzóvá teszi az ideális vásárlód számára.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon elengedhetetlen, hogy rendszeres és őszinte legyen köztetek a kommunikáció. Akárhogy is nézzük, még ha rövid ideig is tart, ez egy kimondottan bizalmi kapcsolat lesz kettőtök között. Éppen ezért, rendkívül fontos, hogy meglegyen köztetek az a fajta kémia, amely meghatározza, hogy vajon jól tudtok-e együttműködni az értékesítési folyamat során.

Arról, hogy miért érdemes ingatlanost megbíznod az értékesítéssel, már korábban írtam, itt elolvashatod. Most azt is elárulom, hogyan válaszd ki a számodra megfelelőt a feladatra. Nagyobb eséllyel döntesz jól, ha elolvasod a most következő tippeket.

 

ingatlanközvetítőt

Ilyen szempontok alapján mérlegelj, ha ingatlanközvetítőt választasz!

1. Ne ítélj elsőre!

Soha ne bízd meg rögtön az első ingatlanügynököt, aki az általad feladott hirdetésre először telefonál. Lehet, hogy ő volt a leggyorsabb, de könnyen lehet, hogy nem ő a legalkalmasabb a feladatra. Legalább 2-3 ingatlanközvetítővel beszélj telefonon és találkozz személyesen, mielőtt megbízol valakit a legnagyobb vagyontárgyad értékesítésével!

2. Legyen szimpatikus!

A szimpátia igenis fontos tényező. Talán az egyik legfontosabb. Úgy hiszem, még a szakmai tapasztalatnál is fontosabb. Lehet valaki a világon a legsikeresebb ingatlanügynök, ha egyszerűen kiráz a hideg a jelenlétében vagy a stílusától, nem fogsz tudni sikeresen együttműködni vele. Ettől persze lehet, hogy eladja majd a lakásod, de hogy nem fogod komfortosan érezni magad a folyamat során, az biztos. Szerencsére nem vagyunk egyformák, így nem mindenkinek ugyanaz a személy a legmegfelelőbb. Válassz olyat, akinek a társasága kellemes a számodra is!

3. Mindegy, hogy honnan jön!

Amikor azon agyalsz, hogy nagy, országos branddel rendelkező ingatlan hálózattal vagy egy helyi kis irodával szerződj az eladás érdekében, olvasd el újra a 2. tippet!

 

ingatlanközvetítőt

 

4. Kérj ajánlásokat az ismerőseidtől, barátaidtól!

Szinte biztos vagyok benne, hogy van a környezetedben olyan ismerős, vagy barát, aki adott már el ingatlant. Mivel a barátaidat úgy választod meg, hogy nagy valószínűséggel azonos értékrenddel rendelkeznek, mint te magad, és többnyire ugyanazokat az embereket is kedvelitek, ez már egy jó szűrő lehet számodra is. Ha ő elégedett volt valakinek a munkájával, és még szimpatikus is volt neki, szinte biztos, hogy neked is érdemes beletenni abba a szűkebb körbe, akikkel személyesen találkozol, és majd választasz közülük.

5. Nézd meg, hogyan dolgozik!

Ezt anélkül is megteheted, hogy megbízást adnál. Keresd fel a kiszemelt ügynökök weboldalát, olvasd el a hirdetéseiket, nézd meg, milyen minőségű fotókat használnak! Töltenek-e fel alaprajzot a hirdetésekhez vagy nem fárasztják magukat a megrajzolásával. Néhány hirdetés megtekintése után reális képet kaphatsz arról, hogy mennyire dolgozik az illető precízen, igényesen, alkalmaz-e egyedi megoldásokat.

Ha ezeken túl vagy, nagy eséllyel el tudod már dönteni, hogy kivel fogsz szerződni. Talán most egy picit hiányolod az értékesítési jutalék összegének összehasonlítását a tippek közül, de azt kell mondanom, ezzel nem érdemes foglalkoznod. Ilyen szempontból eléggé kiegyenlített a piac, sem kiugróan magas, sem borzasztó alacsony jutalékon nem nagyon dolgoznak az ingatlanosok.

No, de a java még csak ezután fog kezdődni, ezért még mielőtt valóban aláírnátok az ingatlanközvetítési megbízási szerződést, feltétlenül beszéljétek át az alábbi témákat is!

ingatlanközvetítőt

Így lesz hatékony az együttműködés az ingatlanosoddal!

1. Határozzátok meg az elsődleges kommunikáció formáját!

Már az együttműködés megkezdése előtt, vagy annak a legelején tisztázzátok, hogy milyen kommunikációs csatornákat részesítesz előnyben, és ez megfelel-e az ügynököd számára is. Vannak, akik az e-mailezést, mások a telefonálást vagy a személyes találkozásokat kedvelik inkább. Beszéljétek meg, hogy az általad preferált kapcsolattartási forma megfelel-e a leendő ügynöködnek. Ez azért fontos, mert az őszinte együttműködéshez az kell, hogy kényelmes szituációként éld meg, amikor az ingatlanodról osztasz meg információt a másik féllel.

2. Mindig mondj igazat!

Soha ne titkolj el az ingatlanos elől semmi olyan információt, amely befolyásolhatja az eladás sikerét! Értsd ezt úgy, hogy őszintén tárd elé az ingatlanod gyengeségeit, esetleges hibáit, de persze ne felejtsd megemlíteni az előnyöket és pozitívumokat sem! Ha hitel, haszonélvezet, vagy végrehajtás van bejegyezve az ingatlanra, ezt rögtön az elején közöld, mert ezek a tények egészen más alapokra helyeznek egy későbbi ártárgyalást.

3.  Avasd be a terveidbe!

Eszedbe se jusson, hogy nem mondod el neki a valódi motivációt, amely oda vezetett, hogy el akarod adni az eddigi otthonod. Legyen az magánéleti vagy gazdasági indok, egy bizonyos mélységig ez neki fontos, tudnia kell róla.
Mondd el, hogy mi a terved az eladás után! Másik ingatlanra akarod költeni a pénzt? Van már konkrét ingatlan a látókörödben, amelyet meg szeretnél venni? Új építésű, vagy használt lesz? Mennyire sürgős a másik eladónak az adásvétel nyélbe ütése? Milyen fizetési ütemezés volna optimális?

 

ingatlanközvetítőt

4. Válaszolj mindenre!

Egészen nyugodt lehetsz, hogy egy ingatlanközvetítő soha nem ok nélkül tesz fel neked egy kérdést. Amit nem mondasz el magadtól, arra ő rá fog kérdezni, ha lényeges lehet az értékesítés szempontjából. Amikor válaszolsz neki, csak egyetlen dologra kell figyelned, de ezt már a 2. pontban leírtam.

5. Legyen élő a kapcsolatotok, egészen az eladásig!

Rendszeresen vitassátok meg, hogy éppen hogy áll az eladás folyamata, hány érdeklődő volt a két beszélgetés közt eltelt időszakban, vagy tett-e valamelyik érdeklődő, aki meg is tekintette a lakást, vételi ajánlatot.
Ha bármilyen változás következik be az élethelyzetedben, amely befolyással bír az eladásra, minél hamarabb értesítsd az ingatlanosodat, hogy ennek megfelelően tudja korrigálni a hirdetést. Ilyen eset például, ha valami miatt még inkább sürgőssé válik az eladás, vagy éppen olyan körülmény állt be, hogy ráérsz az eladással, és inkább vársz egy olyan vevőre, aki hajlandó a legmagasabb árat is megadni az ingatlanért, alkudozás helyett.

 

Ha ezeket a tanácsaimat megfogadod, jó eséllyel elégedett leszel az ingatlanközvetítő munkájával, és eredményével egyaránt. Ha pedig így van, ne felejtsd el ajánlani a barátaidnak, ha megkérdezik a véleményedet arról, hogy kit bízzanak meg a lakásuk eladásával!

 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Ha úgy érzed, szeretnéd, hogy segítsek lakáscéljaid elérésében, vagy meglévő ingatlanod adnád el ahhoz, hogy másikat vásárolhass, beszéljünk! Keress bizalommal telefonon, vagy e-mailben, szívesen segítek! Telefon: +36309059273 (hétfő-péntek 9-18h) Mail: info@tothrita.hu